Quo vadis cannabis?


Cannabis. Magyarul kender. Az emberiség egyik legősibb művelésbe vont növénye, amelyet ipari felhasználása mellett a gyógyászatban is évezredek óta alkalmaznak. Napjainkban a negyedik legtöbbet fogyasztott pszichoaktív szer a kávé, a dohány és alkohol után, egyben pedig a legelterjedtebb illegális kábítószer a világon. Rekreációs használata általában két fajtájában jelentkezik: mint a szárított leveleinek és termős virágzatának (néha pedig dohány) egyvelege, azaz marihuána („fű”), illetve mint a leveleiről és a virágjáról származó gyanta, azaz hasis formájában. A cannabis a drogszcéna örökzöldje. Megítélésében, jogi szabályozásában megannyi ellentmondás feszül. Míg több évezreddel ezelőtt általános gyógyszerként alkalmazták a legkülönbözőbb betegségekre, addig ma gyógyászati alkalmazásáért a tudományos bizonyítékok ellenére is küzdeni kell. A legtöbb országban egyszerűen kábítószerként tekintenek rá, amely káros, tehát tiltani kell. A kategória viszont egy jogi műszó, amely nem tudományos megfontoláson, hanem politikai döntésen alapul. Az angol drug szónak többféle magyar fordítása is lehetséges. Jelenthet gyógyszert, élvezeti cikket és kábítószert is. Senki nem állítja, hogy a drogok teljesen veszélytelenek volnának, ráadásul az egyes szerek nem is ugyanolyan veszélyesek. Különbséget kell tehát tennünk közöttük aszerint, hogy melyek járnak „elfogadható” kockázattal, s melyek fogyasztása jelent „elfogadhatatlan” veszélyt az egyénre és a társadalomra. E megkülönböztetéshez viszont szükségünk van mindenekelőtt megbízható és hiteles információkra. Jelen dolgozatomban igyekszem objektíven feldolgozni a kábítószerszcéna e kis szeletét, s összefoglaló áttekintést adni a cannabis jogi, orvosi és társadalmi vonatkozásairól. Teszem mindezt abban a reményben, hogy e munkával segíteni tudok a T. Olvasó drogokkal kapcsolatos attitűdjének árnyalásában. 

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar
Bűnügyi Tudományok Tanszék
Quo vadis cannabis?   pdf letöltése

A cannabis jogi, orvosi, társadalmi vonatkozásainak összefoglaló áttekintése
Írta: ifj. Sipos László
Konzulens: Dr. Kovács Gábor egyetemi docens
© ifj. Sipos László, 2009
A változtatás nélküli másolás és sokszorosítás a szerző külön engedélye nélkül is megengedett.

 

Vissza

Ezeket olvasta már?

A cannabis farmakológiája

A cannabis farmakológiája 
A cannabinoidok 

A cannabis növényben összesen több mint 400 különböző kémiai vegyület található. Ebből legalább 66 csak erre az egy növényre jellemző, amelyeket összefoglalóan cannabinoidoknak nevezünk. A legismertebb közülük a delta-9-tetrahidro-cannabinol (THC), amelynek a kémiai szerkezetét elsőként 1964-ban Raphael Mechoulam izraeli professzornak sikerült megállapítania. A cannabis pszichoaktív hatásainak nagy része valószínűleg a THC-nek köszönhető. A növény hatóanyag tartalma ugyanakkor nem egyenletesen oszlik el. Magas THC tartalmúak a virágzó és termő ágvégek, ahol a növény gyantája található. Lényegesen kevesebbet tartalmaznak ebből a vegyületből a növény levelei és a szára. A nikotinhoz és a koffeinhez hasonlóan a THC-nek is valószínűleg az a szerepe a növényben, hogy megvédje azt a kártevőktől és a kórokozóktól...

...

A kannabisz mint gyógyszer - TASZ, 2016

"A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet egyik küldetése, hogy tudományos bizonyítékokon alapuló ismereteket terjesszen a drogokról, és az ilyen ismeretekkel összhangban álló drogpolitikáért küzdjön..."

...

A cannabis szubjektív hatásai

A cannabis szubjektív hatásai 
A cannabis megváltoztatja az észlelést és az érzékelést. Eltorzítja a teret és az időt, az egyes érzetek pedig élesebbnek tűnnek. A magasabb funkciókban, például a gondolkodásban, vagy az emlékezetben is változások következhetnek be. „E változások egy része a kannabinoidok kémiai tulajdonságainak köszönhető. A többi változás függ a fogyasztó elvárásaitól, a környezet igényeitől, vagy attól is, hogy a kulturális környezet hogyan viszonyul a marihuánához. Ezek a tényezők megjósolhatatlan módon keveredhetnek, és a legfurcsább élményeket hozhatják létre.” A cannabis hatásainak leírására tett első kísérletek az irodalom területéről származnak. Gautier, Ludlow, Baudelaire, Ginsberg és sokan mások különböző korokban próbálták szavakban kifejezni az átélt élményeiket...

...

Az amerikai kormány birtokolja a kannabisz gyógymódok szabadalmát

Az amerikai kormány legendás fűszabadalma, az Apple kenderfüst-párologtatója, jogi tanácsadók reménybeli törvényes marihuána-forgalmazóknak… mi történik az USA-ban a fű legalizálása kapcsán? És mi köze ennek a szellemi tulajdonjoghoz? Egy biztos: az amerikaiak tudják, hogyan csapjanak le egy új üzletre és hogyan védjék a jogaikat...

...

...kender és maszlag...

A növény csodatévő hatása által keltett mélységes tiszteletet számos melléknév fejezi ki: „a révület nektára”, „az eksztázis szent füve”, „a halhatatlanság elixíre”, „a megvilágosodás magva”...

shaman.org cikkje alapján

...