"...a kannabisz visszafordíthatja az agy öregedését..."


Az elmúlt hetekben a világsajtó címlapsztoriként tárgyalt egy tanulmányt, mely szerint a kannabiszfogyasztás egereknél képes volt visszafordítani az agy öregedését. Hamarosan kezdődhetnek a kísérletek embereken is. A hazai sajtóban visszhang nélkül maradt a téma, pedig a Nature Medicine nevű, igen nagy presztízsű szaklapban megjelent cikk első szerzője, s a téma szellemi atyja egy magyar kutató, Bilkei-Gorzó András, a Bonni Egyetem docense. Boldogkői Zsolt professzor beszélgetett vele.

Boldogkői Zsolt: Együtt kezdtünk dolgozni a Bonni Egyetemen az ezredforduló környékén. Én hazajöttem, te ott maradtál. Úgy tűnik megérte maradni, hiszen egy nagy port felkavaró tudományos eredményt sikerült produkálnod az ún. kannabinoidrendszer és az öregedés kapcsolatáról. A laikusokat az a konklúzió fogta meg leginkább, hogy a marihuána fogyasztás visszafordítja az öregedést. Elsősorban a hipokampuszt, az agy memória- és stresszközpontját vizsgáltátok. El tudnád mondani röviden, milyen eredményeket kaptatok?

Bilkei-Gorzó András: Fiatal és idős egereket kezeltünk 28 napon át alacsony dózisú THC-val, a kannabisz fő hatóanyagával, és vizsgáltuk az állatok tanuló- és emlékezőképességét hetekkel a kezelés befejezése után. Az idős egerek teljesítménye az összes tesztben olyan jelentősen javult, hogy hasonló eredményeket értek el, mint a fiatal állatok – míg a fiatal állatok teljesítménye enyhén romlott ugyanannak a kezelésnek a hatására. Szövettani vizsgálatokkal kimutattuk, hogy a kezelés hatására az agysejtek közötti kapcsolatok száma jelentősen megnőtt az idős állatokban. Ezzel egyidejűleg a gének expressziója is megváltozott: THC-kezelés hatására az idős állatok agyában olyan génkifejeződés-mintázatot találtunk, amely csaknem azonos volt a kontrollként használt fiatal állatok agyában találttal, míg a kezelt fiatal állatok génexpressziója olyan volt, mint a kontroll idősöké. Azt mondhatjuk, hogy a THC-kezelés hatására az idős agyak megfiatalodtak, míg a fiatal agyak megöregedtek.

BZs: Az eredményeket egerek vizsgálatával kaptátok. Biztos, hogy érvényesek a megállapításaitok az emberre is?

BGA: Az öregedés alapvető folyamatai azonosak emberben és az egérben és a THC hatásai is hasonlóak. Jó okunk van feltételezni, hogy a THC-nak hasonló pozitív hatása lesz idős emberek szellemi képességeire. Észak-Rajna-Vesztfália tartománya felismerte az eredményeinkben rejlő lehetőséget és a klinikai vizsgálatokhoz szükséges pénzösszeget – mintegy kétmillió eurót – biztosította. Reméljük, hogy az év végén már sikerül a klinikai kísérleteket indítani idős önkéntesekkel. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, hogy hasonló vizsgálatot – a németországi tesztekkel egyidőben – indítsanak Ausztráliában is.

BZs: A kísérletben a memória és a tanulási képesség javulását figyeltétek meg, de a THC és a demencia kapcsolatára nem kaptatok adatokat. Lehet, hogy ez csupán azt jelenti, hogy a marihuánafogyasztás jobb szellemi kondícióban tart öregkorban, de az öregedésre magára hatástalan.

BGA: Az öregedés során az egyed és persze az egyes szerveinek a működőképessége romlik. Ez az agy esetében a szellemi képességek romlásaként jelentkezik. Az a tény, hogy a THC-kezelés idős állatok kognitív képességeit, az idegsejtek kapcsoltságát, a gének kifejeződését a fiatalokra jellemző szintre állítja vissza, nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az agy öregedését visszafordítja. Annak eldöntésére, hogy a testi öregedést is befolyásolja-e ez a kezelés, további kísérletek szükségesek.

BZs: Különféle öregedéselméletek ismertek, melyek közül a legismertebben a telomer- és a szabadgyökelméletek. A telomerelmélet szerint az öregedés és maga a halál genetikailag programozott, azáltal, hogy a sejtekben a kromoszómák vége minden osztódás alkalmával rövidül, s ez rontja a sejtfunkciót. A szabadgyökelmélet szerint a mitokondriumok működése reaktív molekulákat eredményez, ami roncsoló hatással van a mitokondriumra, ami így még több szabad gyököt termel, s ez az ördögi kör fokozatosan rontja a sejtfunkciót. A ti elképzeléseitek alternatívát jelentenek az eddigi elméleteknek, vagy beintegrálhatók ezek valamelyikébe?

BGA: Jelenlegi tudásunk szerint az öregedésnek több oka is van, melyeknek súlya az egyes fajokban, de még az egyes szervekben is különböző. Az őssejtek aktivitását jelentősen befolyásolja a telomer rövidülése, ami viszont a nem osztódó idegsejtek számára nem probléma. Ezeknek a hosszú életű idegsejteknek az aktivitását azonban negatívan befolyásolja a szabadgyökök által oxidált, nehezen lebontható és gyakran toxikus molekulák felhalmozódása, ami viszont a gyorsan osztódó őssejteknek nem okoz problémát. A kannabinoid rendszer jelentősen befolyásolja az öregedést okozó folyamatok többségét így az őssejtek osztóképességét, a mitokondriumok működését és a károsodott fehérjék lebontását is. Kutatások bizonyítják, hogy a kannabinoid rendszer működése csökken időskorban és így a kannabinoidok öregedésellenes hatása is egyre kisebb. THC-kezeléssel vissza lehet állítani a kannabinoidrendszer eredeti védőfunkcióját és így a már ismert öregedési folyamatokat visszafordítani.

BZs: A marihuánafogyasztás legalizálása a fejlett világ egyik kurrens problémája. Egyre több országban és amerikai államban döntenek a legalizálása mellett. Véleményed szerint az eredményeitek segítik a támogató álláspontot?

BGA: Külön kell választani a kannabisz élvezeti szerként és gyógyszerként való használatát. Az ópium például erős kábítószer, de ezzel együtt fontos, vényköteles fájdalomcsillapító gyógyszer. Ettől függetlenül a köztudatban a kannabiszfogyasztás valósan létező negatív hatásait hangsúlyozzák. A mi kutatásaink azt mutatják, hogy egészséges idősekre – hangsúlyozottan csak az idősekre – a kannabisz pozitív hatással van.

BZs: Egyes tanulmányok szerint a marihuána kedvezőtlen hatással van az agyfejlődésre, más tanulmányok szerint a memóriát is rontja. Viszont a tudományos konszenzus szerint ez a szer már nem számít kapudrognak. Mi erről a véleményed?

BGA: Tipikusan fiatalok fogyasztanak drogokat és tény, hogy a kannabiszfogyasztás serdülőkorban megnöveli a pszichózisok kialakulásának a kockázatát. Fiatalokban – mint ahogy a mi eredményeink szerint a fiatal állatokban is – a kannabisz rontja az agy teljesítményét. Hozzá kell tenni azonban, hogy ugyanakkor a kannabisz csökkenti a szorongást, a fájdalomérzetet, az epilepsziás rohamok gyakoriságát, növeli az étvágyat, ami több betegség esetében fontos terápiás szerré teszi. Talán kevesen tudják, de a függőségre hajlamosító hatása sokkal kisebb, mint a legálisan kapható alkoholé vagy a nikotiné. Annak az eldöntéséhez, hogyan szabályozzák a kannabiszfogyasztást, tekintetbe kell venni mind a pozitív, mind a negatív hatásait.

BZs: A fiatalokat és az öregeket érintő különbség a THC hatásában azzal függ össze, hogy a kannabinoidrendszer a korral változik?

BGA: Igen, ez a rendszer serdülőkorban működik maximálisan, aztán csökken az aktivitása.

Az interjút jegyző Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

Vissza

Ezeket olvasta már?

Svájcban már a boltokban a dobozos CBD cigaretta

Egy svájci start-up, a Koch&Gsell AG július közepétől (07. 24.) forgalmazza a Heimat (Haza) névre keresztelt új, kender és dohány keverékét tartalmazó cigarettáját. A cég alapítója és üzletvezetője, Roger Koch szerint a Heimat a világon egyedülálló a maga nemében. Egy doboz kendercigaretta összesen négy gramm kendert tartalmaz, Koch elmondása szerint rágyújtáskor azonnal felismerhető a kannabisz semmivel nem összetéveszthető illata...

...

Nem kell illegális marihuána, ha van CBD!

Kardos Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) projektvezetője a témával kapcsolatban arról beszélt lapunknak: az Európai Unióban több orvosi cannabis alapú készítmény is elérhető, de hazánkban jelenleg nincs törzskönyvezett gyógyászati cannabis, vagy azt tartalmazó készítmény. 

...

A cannabis farmakológiája

A cannabis farmakológiája 
A cannabinoidok 

A cannabis növényben összesen több mint 400 különböző kémiai vegyület található. Ebből legalább 66 csak erre az egy növényre jellemző, amelyeket összefoglalóan cannabinoidoknak nevezünk. A legismertebb közülük a delta-9-tetrahidro-cannabinol (THC), amelynek a kémiai szerkezetét elsőként 1964-ban Raphael Mechoulam izraeli professzornak sikerült megállapítania. A cannabis pszichoaktív hatásainak nagy része valószínűleg a THC-nek köszönhető. A növény hatóanyag tartalma ugyanakkor nem egyenletesen oszlik el. Magas THC tartalmúak a virágzó és termő ágvégek, ahol a növény gyantája található. Lényegesen kevesebbet tartalmaznak ebből a vegyületből a növény levelei és a szára. A nikotinhoz és a koffeinhez hasonlóan a THC-nek is valószínűleg az a szerepe a növényben, hogy megvédje azt a kártevőktől és a kórokozóktól...

...

Orvosi marihuána Magyarországon

Észrevétlenül, de  az orvosi marihuana  már  Magyarországra  is betette  a  lábát

Feltartóztathatatlanul terjed a marihuána egészségügyi használatának engedélyezése a világban, legutóbb a német  parlament legalizálta az orvosi füvet. Ennek ellenére nálunk a kérdés még mindig csak elvétve része a közbeszédnek, bár tavaly legalább egy szakmai konferenciát szerveztek róla. Ezen változtatna a 2016-ban indult és jelenleg bejegyzés alatt   álló Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE), ami azt tűzte ki céljául, hogy "elősegítsék a kannabisz (Cannabis sativa) növénnyel és annak hatóanyagaival végzett hivatalos orvosi és gyógyászati alkalmazások terjesztését". Az egyesület elnöke, Szelestei Miklós elmondása szerint tizennégy fővel alakultak meg, van köztük két orvos, egy gyógyszerész és négy olyan érintett is, akik betegségük tüneteinek enyhülését remélik a kannabisz alapú gyógyszerektől...

 

...

A pihenés fontossága

Az utóbbi időben megváltozott a pihenéshez való hozzáállásunk. A pihenés alulértékeltté vált a mai rohanó, mindig bekapcsolt világban. A pihenés éppoly nélkülözhetetlen a jó élethez és a produktív karrierhez, mint a munka.

A túlterheltség káros az egyéneknek és a szervezeteknek, a megfelelő pihenés nélküli hosszú időszak kiégeti az embereket, és tönkreteszi a vállalatok termelékenységét.

A hosszú távú tanulmányok azt mutatják, hogy a jó alvás egész életen át tartó előnyökkel jár a jobb fizikai egészség, a nagyobb érzelmi stabilitás, az alacsonyabb szintű demencia és az egészségesebb öregedés tekintetében.

...